Skoff Elza
Skoff Elza

Legyen példa a BBC, de ne csak nekünk!

A magyarországi sajtó nagy része vette rá magát a megújult m1 első napjának eseményeire, bakijaira, perce bontásban “törődtek velünk”. Mondhatnánk, hogy tették a dolgukat, de úgy éreztük nem értünk haragszanak, hanem ellenünk.

Ez a vélekedésünk csak erősödött, amikor a 444.hu szenzációs (?) hírre bukkant (és vette át tőle egy az egyben sok más orgánum): “saját példaképe neveti ki a közmédiát!” A cikkben a BBC ‘News From Everywhere’ nevű blogjának írását “idézik”, amely az m1 indulásáról ír a Budapest Business Journal cikke alapján. Kinevetésről szó sincs, pontatlanságról azonban annál inkább beszélhetünk: mint tegnapi közleményünkben jeleztük, tévesen nevezték meg Szabó László Zsolt titulusát, valamint éves költségvetésünket összekeverik az átalakítás költségeivel - a BBJ eleve pontatlan cikke alapján. Ezt tették, ez tény.

Közleményünk kiadása után a 444.hu ezt is kiröhögte, mondván “Megérkeztünk a csúcsra: az MTVA újságírásról oktatja a BBC-t.”

És a 444.hu megint nem azt, és megint nem úgy…

Akkor jöjjön most az érem másik oldala.

Közleményünket egy udvarias levél kíséretében elküldtük a BBC-nek, mert valóban pontatlan volt a cikkük. Nem oktattuk ki őket, tényeket írtunk le, és kértük helyreigazítás közlését.

Valamit rosszul csináltunk volna? Aligha, ugyanis levelünk elküldése után két órával a brit közszolgálat válaszolt is, pedig a BBC saját bevallása szerint több ezer emailt kap naponta. Levelük hangneme példamutató lehet magyarországi “kollégáik” számára, javasoljuk a következő részt Ctrl+C Ctrl+V-vel történő másolását/mentését, hogy akkor, amikor majd egyszer etikusan szeretnének eljárni, legyen előttük egy példa. From BBC, with love.

Dear MTVA,

Many thanks for your email below, on the BBC News From Elsewhere story regarding the opening day of M1 television.

While the story was written based on information from a number of sources, we are quite happy to make corrections as per your suggestions. An updated version of the story can now be found at the same address.

Specifically, we have clarified the budget for MTVA and M1, and have corrected Mr Szabo's job title.

You can be assured that the item was written in good faith, and we regret any embarrassment which may have been caused to MTVA.

 

With kindest regards...


Eddig a levél, nem sértődtek meg, nem nevettek ki, mindössze egyetlen cikk erejéig megtapasztalták milyen az, amikor egy brit újságíró egyszerűen elhiszi, hogy egy általa átvett cikk szakmai alapossággal készült.

Sokszor mondjuk, hogy helyreigazításaink itthon - kvázi - nyom nélkül kerülnek be a cikkekbe, aki azokat egyszer már megnézte, még egyszer nem kattint oda csak azért, mert “hátha történt valami”, bármikor is frissítette azokat a szerzője. Így vannak ezzel azok is, akik pont ebből indulnak ki, mert most pl. egy nap telt el azóta, hogy a BBC-vel levelet váltottunk, de érdekes módon itthon nem frissültek a “kinevetős” cikkek azzal, hogy “a BBC korrigált”, miután “kioktattuk őket”.

És akkor a bónusz jobbhorog a “kineveti példaképe” cikknek: a 444.hu beteszi a BBC-s cikk screenshot-ját, élcelődik azon, amin élcelődik, de annyiba se veszi saját - angolul nem beszélő - olvasóit, hogy a screenshot-ban szereplő kép alatti mondatot: “Despite a faltering start, M1 is now firmly into its stride” lefordítsa magyarra. Dehogyis! Hát egyből kiderülne, hogy a cikkük címe egyszerűen hazugság, ugyanis a szöveg magyarul nagyjából annyit tesz: “A bizonytalan kezdés után az M1 stabilan működik.”


A 444.hu módszeréről amúgy véletlenül egy klasszikus könyv címe jutott eszünkbe - nem lopjuk, idézzük: “Így írtok ti.”


Skoff Elza
Skoff Elza

Magazinok a megújult Dunán. “Kult.hu”

A megújult Duna az M1-ről átkerült műsorok mellett rendszeresen jelentkező magazinokkal is bővült, ezeket mutatjuk be itt, kezdve a “kult.hu”-val.

Röviden úgy foglalhatnánk össze a műsort, hogy “a kult.hu művészeti magazin olyan kulturális jelenségeket mutat be, melyek mögött egy kiemelkedő, emblematikus személyiség áll.  Rajta keresztül kerülünk közel az adott témához, ügyhöz, intézményhez.”

Ha szeretnénk a témát kicsit jobban kibontani, akkor azt mondhatjuk, hogy a kult.hu szerkezeti felépítését illetően több lábon áll. Az alap indíttatás a vendég portréja, mely áll egy klasszikus beszélgetésből és az azt kiegészítő privát szituációs felvételekből. A másik szál a vendég által létrehozott, képviselt intézmény, jelenség történeti, ismeretterjesztő jellegű bemutatása narrációval, riporttal kísérve, archív anyagokkal, fotókkal alátámasztva. A harmadik irány pedig a vendég privát Múzsájának szubjektív, ugyanakkor ismeretterjesztő jellegű „portréja”, szerkesztői jegyzete. Itt arra vagyunk kíváncsiak, mi inspirálja a művész mögött az embert (vagy az emberben a művészt) éppen most, vagy kezdetektől fogva.

Ám ezer szónál is többet mond az alábbi videó, amelyet a Kultikon című műsorunkban láthattak március 13-án.

A "kult.hu" című műsor hivatalos weblapja a http://kultponthu.net címen érhető el.


Skoff Elza
Skoff Elza

Ugyan Akkor Amikor, de nem Karinthytól, hanem egyszerűen a magyar nyelvből

Akkor, Amikor. Büszkék is lehetnénk, ha Karinthytól loptuk volna. De egyszerűen akkor is büszkék vagyunk, ha a magyar nyelv két szavát használtuk.

Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. Ez persze olyan dolgokra vonatkozik, amit ténylegesen tulajdonol valaki. Karinthy zseniális, ezt senki nem vitatja, és Akkor, Amikor zseniálisat akarunk olvasni, akkor őt is elővesszük, de Akkor, Amikor ötletelünk, nem feltétlenül fordulunk a magyar irodalom felé. Elfogadjuk, hogy abból is lehetett volna meríteni, hiszen annyira szép és szerteágazó a magyar poétizmus… de ne is sétáljunk messzire ezen a síkon, hiszen a cink.hu vicces bejegyzése, miszerint a megújult M1 egy Karinthy műből lopta volna a szlogenjét teljesen téves felvetés. Mi inkább csak egyszerűen használjuk a magyar nyelvünk Akkor, Amikor szavait. Nem lepődnénk meg, ha egyes portálok tovább mennének, és holnap már azt mondanák, hogy az M1 a magyar nyelvtől és annak használóitól lopta el a két szócskát? Számunkra teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar nyelvből válogattuk a szlogenszavainkat, de ez úgy tűnik másokat nagyon meglepett. Az meg persze már non plus ultra, hogy pont ugyan ezt a nyelvet használta Karinthy is. És hogy véletlenül még használta is a magyar nyelvben az Akkor, Amikor szavainkat az már érthetetlen. Azért valljuk be nagy bajban lett volna az M1 a szlogen választás ügyében, ha azok a szavak tilosak lettek volna, amelyeket már valamelyik kiváló költőnk használt korábban. Az még cinkelt kockákkal is nehéz játék lett volna. Végszóként kijelentjük, hogy büszkék lennénk, ha Karinthytól kaphattunk volna szlogenszavakat.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Megtalálták a nemzeti főadót, nézték a Duna Televíziót

Mégis megtalálták a Nemzeti Főadót a nézők. 10 %-os közönségarányt szakított ki magának a Duna TV március 15-én.

Sok cikk jelent meg sok hozzáértőnek köszönhetően, ami mind arról szólt, hogy a közmédia rendszere összeomlik, és hogy többek között nem fognak áttalálni a Duna TV-re azok a nézők, akik eddig az M1-en követték nyomon az egyes műsorokat. Próbáltunk érvelni mi is, hogy talán nem szabadna jósolni, talán nem kellene predesztinálni. Úgy tűnik, hogy a kedves állítóknak nem jött be a jóslatuk, hiszen az első napon kiderült, hogy a nézők képességeit becsmérlőknek nem volt igazuk. Ugyanis mindenki megtalálta a Duna TV nyomógombját a távirányítóján. A Duna TV több műsorával is 10 % körüli közönségarányt szakított ki magának. Ilyen volt a Magyarország, szeretlek!, a felnőtt népesség körében a Kossuthkifli és a Forma1 is. Fontos megjegyezni, hogy egy produkció kivételével mindegyik eddig az M1-en volt látható, és lám a nemzeti főadón is megnézték, és kíváncsiak voltak ezekre az adásokra. A Magyarország, szeretlek! című műsor 1 millió 70 ezer nézőt ért el, a most debütáló Kossuthkifli 974 ezret. A Forma1 élő közvetítésébe, ami reggel 5.30-tól indult pedig, 819 ezren kapcsoltak bele. A motorsport csúcsának ismétlésére is több mint 900 ezren voltak kíváncsiak. Még egy száraz adatot szeretnénk közölni, ami a Kossuthkiflivel kapcsolatban szívmelengető számunkra. A vasárnap este 9-kor első résszel beköszönő kosztümös sorozatot több mint 400 ezren nézték végig, és egy nagyszerű hír a végére: a magyar filmek létjogosultságát, és az azokra való igényeket jól bizonyítják a március 15-én mért adatok, hiszen A kőszívű ember fiaira és a Szegény gazdagokra is szép számban, külön-külön  350 ezren voltak teljes egészében kíváncsiak. Mindezek forrása a Nielsen Közönségmérés volt. Hajrá Duna TV, hajrá közmédia!



Skoff Elza
Skoff Elza

Okosabb lett volna, ha csendben maradt volna

Tegnap történt, hogy a felsőoktatási államtitkárság közleményt adott ki arról, hogy éppen egyeztetést tartanak a szakok racionalizálásáról.

Az MTI kiadásában egy adott téma új, és még újabb témákkal való frissítései teljesen bevált gyakorlatnak számítanak. Kár, hogy máshol ez nem ennyire bejáratott. A Népszava persze - a maguk jóindulatával - ebben is valami furcsát látott. Bizonytalanságról kezdett kiabálni rögtön, közben persze nem történt semmi különös. Fontos tudni, hogy a konkrét témában kialakult hírfolyamban egyedül az alaphír született az MTI kezdeményezésére. Az MTI egy, a hírek piacán elérhető friss értesülésre az eduline.hu információja alapján reagáltatta a tárcát. Ezt követően minden egyes frissítés már olyan reakció volt, amellyel mások, a témában magukat érintettnek tekintő szervezetek, intézmények találták meg a Magyar Távirati Irodát.

Azt a megfogalmazást, amelyet megengedett magának a Népszava, hogy itt az MTI a hírműfaj határait feszegette volna, s véleményként is felfogható állításokat sorakoztatott volna egymás mellé, súlyos szakmaiatlan állítás. Az MTI – és minden hírügynökség számára – csak az tilos, az viszont tényleg szigorúan az, hogy a saját véleményének bármilyen témában hangot adjon. Egy adott témában kompetensnek számító megszólalók véleményeinek közlése ugyanakkor teljesen természetes gyakorlat, hogy az adott nézőpontot ki vallja a magáénak, az már más kérdés. – Igaz, kedves Népszava?

Továbbmenve a tegnapi nap történéseiben, az öt óra alatt háromszor frissített anyagot valamiféle „kapkodás” jeleként beállítani megint csak súlyosan szakmaiatlan, s egyszersmind zavaros állítás.  Egyrészt a tárca kapkodásáról beszélnek, de aztán követhetetlen logikával az MTI munkájának minősítésére is áttérnek. Ezt nem tudjuk értelmezni. Ugyanis ez történt pontosan: a tárca egyszer szólalt meg, amikor az MTI kérdezte. Ez nem tűnik kapkodásnak. Az anyag frissítéseihez a tárcának semmi köze. Megérkeztek a reagálások az MTI-hez, s az MTI ezeket kiadta. Se nem kapkodva, se nem késlekedve. A napi ritmust tartva. A beérkezett információkat időben, a beérkezés időrendjében feldolgozva. Ez nem kapkodás, ez a feladat egyszerű, de egyértelmű lépésekkel való elvégzése.


Skoff Elza
Skoff Elza

Megcsócsáljuk még egyszer

Tegnap - több, a témában érkezett közérdekű adatigénylésre válaszul - írtunk a közmédia blogjairól, meg persze a díjazásról, mert mindenkit az érdekel.

Mivel súlyosan igazunk lett tegnapi posztunkban (a héten tuti lottózni kéne), és olyan médiamixet kaptunk, amelynek egy része egyszerű kiszorzás, hozzáadva nyolc egységnyi félinformációt, majd az egész nyakon öntve ízlés szerinti demagógiával, ezért megcsócsáljuk még egyszer.
Kezdjük Skoff Elzával, amelyet a közmédia munkatársai írnak, ez beletartozik a munkakörükbe, ezért külön fizetést nem kapnak - üzenjük ezt annak, aki kérdezés helyett vonta le következtetéseit - a korrekt, alapos újságírás nagyobb dicsőségére. Mert ha (figyelmesen) megnézte (volna) a mellékelt dokumentumokat, ott nem is talált (volna) a Skoff Elzára vonatkozó részt, egyrészt mert nincs ilyen, másrészt mert minden adatigénylőt a többi blog érdekelt.
Vagyis, még egyszer, emésztésig csócsálva: a Skoff bloggerei nem kapnak pénzt sem a posztokért, sem a beágyazott videókért, ez a munka benne van a fizujukban. Miként ő is leírta, csak “nem rakta össze”: “A Skoff Elza blogot az MTVA munkatársai írják.”

Mindenki bomba üzletnek tartja a “közmédiánál történő blogolást”, de senki nem ír arról, hogy a blog piac más szereplői milyen pénzeket kapnak, egyetlen homályos utalást olvastunk csak, de hisszük, ha akarjuk. Nem lehet az, hogy ha megtudnánk a piaci árakat, már nem is lehetne címlapon harsogni, hogy milyen "bomba üzlet" ez? Mert most az van, hogy az egyszeri olvasónak továbbra sincs tiszta képe a helyzetről: nagyjából annyi jött le neki az egészből, mintha azt hoznák szalagcímben az ingatlanosok, hogy most érdemes házat venni Debalcevében, mert nagyon olcsó.
Szomorú.

Mit tehetünk még azon kívül, hogy kitesszük szerződéseinket, megadjuk a köznek a lehetőséget arra, hogy tájékozódjon? Kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a “köz” (döntő többsége) mások interpretációja által tájékozódik, és annak alapján ítél? A válasz valószínűleg igen. Ebben az esetben már csak az a remény marad, hogy az interpretáló “kollégák” - belső indíttatásukon túl - elhivatottan, alaposan, minden érintettet megkérdezve, minden nézőpontot megvizsgálva, pártatlanul, hangulatkeltés, félreinformálás és belemagyarázás nélkül adják tovább a megosztott információkat.

Fingers crossed.


Skoff Elza
Skoff Elza

Meg vagyunk mi „adatigényelve”

Van ez a "közérdekű adatigénylés", mely lehetőséggel gyakran élnek azok, akik a közmédiával kapcsolatos adatokra, szerződésekre kíváncsiak. Ezzel önmagában nincs is baj, az adatok igénylésének vannak szabályai, mi pedig az adatszolgáltatás szabályai szerint válaszolunk.

Mégis, olyan ez az adatigénylés, mint a szike: bárki használhatja, kérdés csak az, hogy milyen indíttatásból.

Az MTVA-nak küldött, szépen megfogalmazott, hivatalos gúny(á)ba öltöztetett közérdekű adatigénylések esszenciája tulajdonképpen egyetlen kérdésben summázható: "mennyi?"
Aztán amikor megvan az összeg, akkor jobbára az következik, hogy "de miért annyi?", ez pedig már erősen szubjektív, tehát ingoványos talaj. Kiválóan lehet vele "demagógizálni", kiszorozni, egészségügyi dolgozók, tanárok, kétkezi munkások béréhez hasonlítani, hogy "lám-lám hogy szórják itt a pénzt ahhoz képest, hogy ebből ennyi meg annyi ezt meg azt lehetne venni!"

Vajon ki tudja itt és most pontosan, hogy pl. mennyibe kerül a bor készítés? Mennyibe kerül telepíteni, gondozni, növényvédő szerekkel permetezni? Napszámosokat fizetni? Eszközöket beszerezni? Tárolni? Bevizsgáltatni? Etikettet tervezni, gyártani, palackozni stb.? Ezeket összegezve és kiszorozva akár sokmilliós költség is kijöhet, de a napnál is világosabb, hogy ez a kiszorzás semmit nem árul el a tevékenységről, maximum a hozzáértőnek, de annak is csak tájékoztató jelleggel, aki ugyanis nem ismeri az adott termelőt úgy, ahogy az saját magát, az kevés eséllyel vonhat le helytálló következtetéseket egy számból. És akkor még nem is beszéltünk magáról a borról.

És itt jön a probléma: ha ugyanis hozzáértő interpretálja az adatokat az érdeklődő hétköznapi - tehát laikus - számára, sok múlik a szándékon és a tálaláson minden a szándékon és a tálason múlik.

Legutóbbi adatigényléseinkben pl. blogjaink kerültek a figyelem középpontjába, természetesen a sok, jogi nyelven megfogalmazott kérdésben ott rejlik az esszencia: mennyi? Mennyibe kerül fenntartani egy blogot? Nem tudjuk. Miért? Mert a felület, ahol megjelenik (a hirado.hu) szervesen illeszkedik az MTVA informatikai rendszerébe, ami blog nélkül is ugyanúgy működik, hát akkor hány forintba kerül az, hogy az oldal kezelője (aki ezért kapja a fizetését) eleget tesz egy kérésnek: készítsen egy modult, ahová a blog kerül, és a részére megküldött anyagot töltse fel? Mennyibe kerül egy tartalomkezelőben létrehozni egy új menü elemet, átvariálni a főoldalt, "bekópizni" egy cikket? Pontosan mennyi egy egérkattintás? Ahogy a borkészítés esetén sem lehet számtani közepeket számolni, itt sem.

Aztán itt a díjazás: mennyit kapjon a szerző? Persze, az attól függ! Mennyit kér egy fellépésért Szintiboy, és mennyit egy Liszt Ferenc-díjas zongorista, vagy valamelyik tehetséges fiatal a Virtuózokból? Nyilván nem ugyanannyit. A mi bloggereink 15-40 ezer Ft között kapnak írásonként. Na, ezen aztán lehet vitatkozni, hiszen mióta világ a világ, sokkal könnyebb megmondani, hogy mennyi egy kiló cseresznye, mint egy kiló... tehetség, képesség, tudás, érték. Már meglétének ténye is szubjektív, hát még az "ára"! Ez az ingoványos talaj azoknak kedvez, akik szerint semmi se jó, és ráadásul még drága is. Persze azokon, akik saját gondolatok helyett kényelmesebbnek látják mások véleményét szajkózni mi sem segíthetünk, de mint más írásainkban is, a tájékozottságukra valamit is adó olvasókat most is több forrás megvizsgálására ösztönözzük: kérdezzenek meg más, "megélhetési blogolást" folytató oldalakat, vajon ott mennyit fizetnek? Amazoknak persze nem kötelező válaszolni, sőt annyit mondhatnak, amennyit akarnak, de legalább ennyivel lehet(ne) árnyalni a képet. Hogy akkor mi most felverjük az árakat, vagy leverjük?

Miért azok blogolnak, akik? Nos, erre az éttermi hasonlattal tudunk válaszolni hosszabban: ha az átlag vendégeket kérdeznék meg, hogy mi szerepeljen az étlapon, lenne csiripöri, ubisali, husileves meg palacsinta. Az ember viszont azért megy egy adott étterembe, mert tetszik neki, amit ott kap. Ez a választás szabadsága, és ugyanilyenje van a szerkesztőnek is, hogy eldöntse indít-e bolgot, és ha igen, kiválassza a bloggereit. Ez utóbbi a rövid válasz.
Kész szerencse, hogy rengeteg az étterem.

Aztán felmerült itt még olyan kérdés is, hogy a blogban mennyit fizetnek a logó használatért? Semennyit, mert az nem logó, hanem egy "hyperlink", kereszthivatkozás, ami visszavisz a hirado.hu főoldalára (a Facebook hülyére keresné magát, ha a netes újságcikkek alján, a megosztásnál megjelenő FB "logóért" fizetni kellene. De ne adjunk ötleteket!)

És végül az, amikor a kérdező annyira nincs képben, hogy olyat kérdez, ami a részünkről nem is értelmezhető (vajon hogy fog így interpretálni?): kéri az MTVA szerződéseit a bloggerekkel! Hát kérem, ilyenek nincsenek! Nekünk ennyit is elég lenne mondani, de a tisztánlátás (meg azok) kedvéért, akik eddig nem vették a fáradságot, javasoljuk szíves megtekintésre a hirado.hu impresszumát.

Aki pedig teljesen el szeretne mélyedni a száraz adatokban, azokat MEGTALÁLJA ITT.


Skoff Elza
Skoff Elza

Csemer Boggie az Eurovíziós Dalfesztiválról

A nagyérdemű és a zsűri múlthét szombaton úgy döntöttek, Csemer Boggie képviseli majd kishazánkat Bécsben, az Eurovíziós Dalfesztiválon. Közel egy héttel a döntő után bizonyára leülepedtek Boggieban a dolgok annyira, hogy hidegebb fejjel beszéljen arról, milyen érzés volt nyerni, mit tud az ellenfeleiről, és mit gondol az Eurovíziós Dalfesztiválokon hódító trendről.


Skoff Elza
Skoff Elza

Együttműködik mostantól az MMA és az MTVA

Szabó László Zsolt és Fekete György a Pesti Vígadó épületében indították a napot.

Fényképezőgépek hangos kattintásai között írtak alá együttműködési megállapodást az MTVA és a Magyar Művészeti akadémia vezetői.

Fekete György úgy fogalmazott: "az MMA felkészült arra, hogy olyan ajánlatokat tegyen a közmédia számára, amelyekkel a magas színvonalat tudatosítani tudjuk Magyarországon és nemzetközi kitekintésben is"

Szabó László Zsolt a helyzetet úgy értékelte, hogy az „MMA-ban tevékenykedő közösség rendkívüli erőt és eredményeket tud felmutatni. A közszolgálati média ezeket az embereket, a hozzájuk kapcsolódó sorsokat, alkotásokat folyamatosan be fogja mutatni képben, hangban, híreiben".


Skoff Elza
Skoff Elza

Ne merészelj nyilatkozni a közmédiának!

Ez az üzenete annak a cikk cunaimnak, amelyet a 444.hu indított el, a közmédia iránti utálatát fikarcnyit sem véka alá rejtő cikkében.

Mert ha nyilatkozol, nem járunk utána, hogy ki vagy, mit és miért mondtál, csak kicsinálunk! Kiröhögünk, még a neveddel is viccelődünk, felrúgva minden emberileg elvárható morális értéket! És végképp ne merészelj KÉTSZER nyilatkozni, mert akkor fideszbérenc-álutcaembere leszel, akit szégyen súlyt, és megvetés kísér szánalmas élete hátralévő részében!

Szegény Székely Ond! Nem tudta mit cselekszik, amikor tavaly ősszel a híradónak nyilatkozott. Ő is áldozata lett a beteges közmédia fétisben szenvedő sajtó nemtelen támadásainak.

Mielőtt tovább lépnénk, fontos lenne tudni, hogy vajon a Kedves Olvasó azonnal elhitt mindent a 444.hu újságírójának, aki egyébként meg sem kereste kérdéseivel az MTVA-t? Még a cikk megírása után sem? Mert lehet ám, hogy van egy “másik oldal”, másik olvasat! Mi a helyzet azzal? Mi van, ha nem “fosztogattak”, hanem tényleg “osztogattak”? Mi van, ha a közmédia semmilyen törvénybe, etikába, morálba ütközőt nem tett?

Aki nem kíváncsi, ne is olvassa tovább, az alábbiakat a többieknek szánjuk:

Székely Ond nem dolgozik sem az MTVA-nak, nincs sem szerződéses, sem megbízásos viszonya a céggel, a cikkben egyébként pontatlanul megnevezett, és már nem is létező Pécsi Médiaközponttal sem. A riportot készítő Németh Krisztina tavaly ősszel talált rá, pont ahhoz az anyaghoz keresett érintettet, amelyben aztán Ond szerepelt is. A riporter elmentette - az egyébként kifejezetten kedves, szerény és segítőkész - fiatalember telefonszámát, minden normális riporter így tenne, hátha jól jöhet máskor is. Persze, talán egy másik országban, talán “in a galaxy, far far away”, de nem itt!
Szégyen a magyar sajtónak, hogy le kell írnunk: Székely Ond papírokkal is tudná bizonyítani, hogy valóban lakást keresett, a riportban megjelenő ingatlanos is valódi, vagyis minden úgy van, ahogy az anyag bemutatta!

Székely Ondnak minden indoka meglenne arra, hogy az összes, a nevével, helyzetével élcelődő, félinformációkat tálaló sajtóorgánumtól elégtételt vegyen, de szerintünk csak élni szeretné az életét, még talán az is elég lenne neki, ha mondjuk a 444.hu-tól felhívná valaki, és annyit mondana: “bocs”.

Ez azonban nem fog megtörténni, hiszen a 444.hu - mint fentebb írtuk - még azt sem tette meg, hogy a cikk megírása előtt érdeklődjön a riport készítésének körülményeiről. E sorok írásáig szinte minden nagyobb internetes portál átvette a 444.hu csúsztató és hangulatkeltő cikkét, egyedül a Bors jelentkezett az MTVA-nál kérdéseivel, korrektül megadva lapzártája idejét a válaszra.

Székely Ond története egy újabb adalék ahhoz, amit csak ajánlani tudunk a kedves olvasóknak: ha nem szeretnék mások féligazságait szolgai módon magukévá tenni, “hallgattassék meg a másik fél is.”

Például úgy, hogy ezt a cikket megosztják.


Skoff Elza
Skoff Elza

Még 24 óra

Holnap este A Dal 2015 döntőjében kiderül, hogy ki képviseli Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon! A tét óriási, a feszültséget szinte tapintani lehet az előkészületek során. Az élő adást 20:25-től láthatják az M1-en és a Duna World-ön!

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Rövid az emlékezetünk

2000 óta emlékezünk a kommunista diktatúrák áldozataira, az emléknapról az Országgyűlés szavazott akkor.

A dátum február 25-e, ugyanis 1947-ben ezen a napon tartóztatták le, és szállították a Szovjetúnióba Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát. A történelmi eseményről ma szinte mindenki megemlékezik, épp 14 évvel az első emléknap után. Mivel a média bizonyára tele lesz az aktuális beszámolókkal - és mert az emlékezetünk valóban rövid -, idézzük fel most az első, 2001-es emléknapról készített híradós összeállítást:



Skoff Elza
Skoff Elza

Kinek Putyin, kinek Raszputyin

...mert ugye a “kinek a pap, kinek a papné” ebben az esetben nem igazán állná meg a helyét.

Volt a fotóhoz esemény: 2015. február 23-án Vlagyimir Putyin a Haza Védőinek Napján Moszkvában koszorúzott. Jeles napnak számít ez Oroszországban, ugyanis 1918-ben e napon hozták létre a Vörös Hadsereget. Ez van, Oroszországban ezt ünneplik, az ő dolguk.

Amúgy mindenki tette ott a dolgát: a katonák feszes vigyázzban álltak, az emlékezők koszorúztak, a fotósok kattintottak. Az EPA egyik munkatársa, a gyanútlan Makszim Sipenkov is a helyszínen fotózott, az MTI pedig megkapta ezt a képét, és most tessék felhorkanni: tovább is adta felületein, mint azt tenné bármilyen más képpel is.

Bár ne tette volna!

Talán jobb lett volna a képről eltüntetni valahogy Putyint (esetleg a zászlót is), nem tudunk nem emlékezni arra, hogy a magyaroroszági média bizonyos tagjai ma is szívesen élnének ezzel a módszerrel, mint ahogy ezt egy másik kép kapcsán a Bors egyik újságírója számon is kérte (a részletek ITT), ám az MTI úgy tette közzé a képet, ahogy azt Sipenkov kolléga elcsípte.

A Hír 24 pedig - áldozván a “közmédia fétis” oltárán - legott szóvá is tette, hogy az “állami hírügynökség” (sic!) megint meglepetést okozott (értsd: azzal "okozta", hogy ezt a képet közzétette). Azt a képet, amelyen az orosz elnök országa elesett katonái előtt tiszteleg, a fotós pedig eközben úgy fényképezte le, hogy az orosz zászló vörös színe is látszik. Képet, benne történetet komponált. Íme:

 MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Nem tudjuk, hogy a Hír24 szerkesztői milyen környezetben tudnának elképzelni egy nekik tetsző, Putyinról készült fotót, de nem is vagyunk rá kiváncsiak.

Úgy véljük, hogy az 1990 óta létező szabadság fajták közül egy a véleményé, de ugyanezt a szabadságot élvezik az MTI fotókat válogató munkatársai is. Az, hogy ez utóbbit a Hír 24 csak neki tetsző körülmények fennállása esetén fogadná el... nos, soroljuk ezt nagylelkűen írói munkásságuk sokasodó darabjai közé.

Update, komment nélkül: a fentebb idézett fotót a EPA nemrég beválasztotta az ún. Editor’s Choice fotósorozatába.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Apa, kezdődik!

Már csak néhány nap és felébred téli álmából a magyar labdarúgás: pénteken az MTK – Paks csatával (19:45, Duna TV) folytatódik az OTP Bank Liga. A majdnem három hónapos szünetet egy elhalasztott, és teljesen szürreális körülmények között lejátszott Paks – Nyíregyháza találkozó már félbeszakította, de az igazi izgalmak csak most következnek.

Már csak néhány nap és felébred téli álmából a magyar labdarúgás: pénteken az MTK – Paks csatával (19:45, Duna TV) folytatódik az OTP Bank Liga. A majdnem három hónapos szünetet egy elhalasztott, és teljesen szürreális körülmények között lejátszott Paks – Nyíregyháza találkozó már félbeszakította, de az igazi izgalmak csak most következnek.

A bajnokságot imponáló fölénnyel vezeti a Videoton együttese, ősszel mindösszesen egy vereséget szenvedtek a székesfehérváriak. Joan Carillo vezetésével megtáltosodott a Vidi, azonban a tavasz közel sem ígérkezik egyszerűnek: a listavezető az összes nagy rangadóját idegenben fogja játszani.

A tabellára nézve a legnagyobb kihívója Nikolicséknak a bajnokság meglepetéscsapata, az MTK lehet. A fővárosi kék-fehérek Garami Józseffel az élen remek őszön vannak túl, ráadásul a Hidegkuti Nándor Stadion felújítása miatt albérletbe kényszerültek. A keret erőssége és a sorsolás arra enged azonban következtetni, hogy az MTK-nak inkább a második hely megtartása, mintsem az első hely üldözése lesz az igazi tavaszi célja.

De akkor ki lehet a Videoton kihívója? A Diósgyőr még úgy is meggyengült, hogy Koman Vladimir személyében egy hazai szinten klasszis játékost igazoltak, így rájuk is igaz, hogy inkább a dobogóért harcolhatnak. A Debrecen és a Ferencváros azonban akár még csodát is tehet, a 13 pontos hátrány ledolgozása ijesztően nehéz feladatnak tűnhet, de a Loki nagyszerű formában(zsinórban öt győzelem) vonult téli pihenőre, míg a Fradi az utóbbi évek legerősebb keretével és legjobb felkészülési időszakával várja a folytatást.

A bajnoki címért meglehet nem lesz nagy tülekedés, a kiesés elkerülése azonban már jóval több csapatot fenyeget. A 11. helyen álló Nyíregyháza sem érezheti magát biztonságban, még akkor sem, ha meglepően nagy neveket igazoltak. Komolyan aggódhatnak azonban a Lombardnál: a nehéz anyagi helyzetben levő klub finoman fogalmaz sem erősödött érdemben, alighanem Szűcs Lajos tudásában bízhatnak a sárga-feketék.

A Budapest Honvéd régi- új edzővel és döbbenetes mennyiségű légióssal vág neki a tavaszi hadjáratnak. Marco Rossi a tűzoltó szerepében érkezett vissza a csapathoz, kérdés mennyire sikerül beilleszteni az új játékosokat, akik közül alighanem a legtöbben csak ugródeszkát látnak a kispesti klubban. Iparkodnia kell az újonc Dunaújvárosnak is, amely elveszítette Zsótér Donát személyében az egyik legtehetségesebb játékosát. Dobos Barna együttese várhatóan az utolsó fordulókig veszélyeztetve lesz a kiesés rémétől.

Szombathelyen valamivel optimistábbak lehetnek a szurkolók, a szezon legnagyobb negatív meglepetéseként kieső helyen telelt a Hali, de a szünet alatt alaposan megerősítették a keretet. Itt is az lehet a legnagyobb probléma, hogy Szentes Lázárnak lesz-e vajon elég ideje összegyúrni a keretet egy ütőképes csapattá. A legnagyobb slamasztikában a Pécsi MFC van, amely sereghajtóként várja a csodát és a tavaszt. A Real Madrid egykori játékosa, Robert Jarni által vezetett együttesnek az utóbbi idők legjobb tavaszával kell előrukkolnia, máskülönben jövőre csak másodosztályú mérkőzéseket láthatnak a baranyaiak.

Rengeteg nyitott kérdés és remélhetőleg számtalan jó mérkőzés vár a magyar futballbarátokra, akik az izgalmakat a közmédia csatornáin is átélhetik. Kanapát lefoglalni, sört behűteni, asszonyt meggyőzni! Jó estét, jó szurkolást!

 



Skoff Elza
Skoff Elza

Újabb tematikus nap a közmédián

Tematikus napot tart a közmédia március elsején, hogy támogassa a tavaly decemberi ónos eső és jegesedés okozta erdőkárok enyhítését célzó civil kezdeményezéseket. A programokról és az adományok felajánlásának módjáról Siklósi Beatrixot kérdeztük.


Skoff Elza
Skoff Elza

Nagyböjt a közmédiában

Hamvazószerda napjával megkezdődik a húsvétra felkészítő negyvennapos böjt. Mucsányi Jánossal, a vallási műsorok megbízott főszerkesztőjével beszélgettünk a felkészülésről, a közmédia nagyböjti műsorairól, az elcsendesedésről és a szolidaritás fontosságáról.


Skoff Elza
Skoff Elza

Képek, melyek többet mondanak ezer szónál

Ünnepélyes keretek között nyitották meg azt a kiállítást a Magyar Távirati Iroda székházában, amely a hírügynökség munkatársainak idei díjnyertes fotóit mutatja be a nagyérdemű számára.

Barátok, munkatársak és érdeklődők tolongtak a Magyar Távirati Iroda székházának aulájában, hogy megtekinthessék azokat a képeket, amelyek díjazottak lettek az idei Magyar Sajtófotó Pályázaton. Nincs okuk a szégyenkezésre a hírügynökség munkatársainak, többen is egészen kiváló eredményt értek el a versenyen, a tárlaton 14 kolléga fotóit lehet megcsodálni.

Nehéz ennyi egészen fantasztikus remekmű közül kiválasztani „kedvencet”, de Balázs Attila képriportja valóban párját ritkító, nem véletlenül nyerte el az André Kertész-nagydíjat. A fotós egy hajléktalan férfit kísért el az éjféli misére, az egészen szívszorító történetet a Skoff Elza munkatársainak néhány héttel ezelőtt mesélte el Balázs Attila:

 

 

De természetesen az összes fényképre is igaz a címben megfogalmazott kijelentés: valóban többet érnek ezer szónál. Talán pont ezért ódzkodnak néha a mikrofontól, hiszen ők ezekkel a képekkel mesélnek nekünk, mégpedig csodálatos, megindító avagy megrázó történeteket, amelyek ráadásul nem kitaláltak. Örvendetes, hogy a Magyar Távirati Iroda megbecsüli ezeket a munkatársakat és büszkén mutatják be a díjazott fotókat, hiszen ők valóban páratlan módon tartanak tükröt elénk és a világról.

 


Skoff Elza
Skoff Elza

Tatár Csilla mesél

Miért hallgat műsor előtt Nirvana-t? Megviselik-e a kritikák? Hogy érzi magát nálunk? Erről mesél A Dal műsorvezetője.


Skoff Elza
Skoff Elza

Menyasszonykísérő a Család-barátban

Lassan hagyománnyá válik, hogy a Házasság Hete lezárásaként és fénypontjaként egy ifjú pár összeköti életét a Család-barát élő műsorában. Idén Wagner Péter és Nemes Andrea mondták ki a boldogító igent a stúdióban, munkatársaink pedig végig követték a kulisszák mögötti eseményeket




Skoff Elza
Skoff Elza

180 perc nem a világ, de akár lehet is!

2015. február 2-a óta Kocsis Éva a Kossuth Rádió 180 perc című napindító műsorának felelős szerkesztője. A fiatal rádiós komoly szakmai múlttal rendelkezik:

Vezetett sajtóirodát, dolgozott kis, vidéki rádióban, kérdezett tévés riportműsorban, volt parlamenti tudósító, szerkesztett hír- és véleményműsort is mielőtt a 180 perchez került műsorvezetőnek. Ebben a videóban a műsor készítéséről és elképzeléseiről szól, de azt is megtudhatják, milyen biztonsági ellenőrzés előzi meg a miniszterelnök rendszeres reggeli interjúit.



Skoff Elza
Skoff Elza

Szélessávon hasít a közmédia

A Dal második adásának hétvégéjén Debrecennyi, mintegy 200 ezer felhasználó kereste fel a magyar közmédia portáljait.

A közmédiát persze nem csak A Dal húzza online, hisz a hirado.hu látogatottsága is folyamatosan emelkedett januárban, a múlt héten napi átlagban a teljes portfoliót 180 ezren, ezen belül csak a Híradót pedig 130 ezren keresték fel.


Skoff Elza
Skoff Elza

Isten éltesse Csoóri Sándort!

Nyolcvanöt éves Csoóri Sándor magyar író, költő. Az a Csoóri Sándor, aki kétszeres Kossuth-díjjal és kétszeres József Attila-díjjal büszkélkedhet, valamint aki nem mellesleg a Duna TV szellemi atyja. Formabontó módon nem magát a születésnapos művészt kérdeztük, hanem családját, akik szívesen osztották meg velünk élményeiket és gondolataikat. Sikerült így hát lencsevégre kapnunk fiát, Sándort, valamint unokái közül a legifjabbik Sándort, Annát és Bendegúzt.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Miről szól A Dal?

A hazai celebvilág, meg pár értetlenkedő "kolléga" megnyilvánulásaiból látható, hogy nem egészen értik miről is szól A Dal.

Miért ugyanaz megy, miért nincsenek körömrágásra ösztönző, emelt hangú kivárások, üresen hadart kommentárok, egyáltalán, miért nem olyan ez a műsor, mint a többi, kertévés "társa"?
Röviden?
Mert más.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Hét éves a Család-barát!

Jövő héten ünnepli fennállásának hetedik születésnapját a közmédia népszerű magazinműsora, a Család-barát. A műsor felelős szerkesztőjével, Gáspár Monikával beszélgettünk az ízlésesen berendezett stúdióban, közvetlenül az élő adás kezdete előtt.



Skoff Elza
Skoff Elza

Félinformációk Határok Nélkül

Igenis megnyertük! Az egészet! A csapat kifejezetten jó nézettségi adatok mellett (értsd: több százezernyi figyelő szem láttára) küzdötte magát a csúcsra, igaz, a többi csapat is megtett mindent a győzelemért, az oroszok talán a kelleténél kicsit többet is…

Az Index blogjában jelent meg egy cikk arról, hogy most akkor valaki hazudik: vagy mi, vagy az oroszok, ugyanis miközben mi itt örömködtünk jogos győzelmünk okán, ugyanezt tették az oroszok is. Ja, meg a Wikipédia francia oldalán is az oroszokat jelölték meg győztesnek, szóval megint mi lehetünk a hunyók. Hát, kérem szépen, a helyzet mindig kicsit összetettebb, mint ahogy azt “kollégáink” a kárörvendő frakcióban tálalják.


Skoff Elza
Skoff Elza

Hogyan dolgozik a fotóriporter?

Egyik kollégánk, Balázs Attila nyerte az idén az André Kertész Nagydíjat, melyet az „Egy hajléktalan karácsonya” című sorozatáért ítélt oda neki a zsűri. Gratulálunk! De vajon hogy készül egy ilyen sorozat? Nos, erről faggattuk Attilát, aki válaszaival ezúttal átkerült a kamera másik oldalára. Íme:

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Jól működik az MTVA és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem „pávája” a Ludovikán

Interjú Dr. Horváth Józseffel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkárával

2014-ben beszámoltunk arról, hogy az MTVA és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködéseként a 2014-2015-ös tanév során 7 alkalommal a Fölszállott a páva ifjú tehetségei és közreműködői mutatják be a hallgatóknak a történelmi Magyarország főbb tájegységeit. Miután 3 alkalom már lezajlott a programsorozatból, ahol kalotaszegi, mezőségi, kelet-magyarországi népzenével, néptánccal és azok hagyományaival ismerkedhettek a résztvevők, élménybeszámolóra invitáltuk Dr. Horváth Józsefet, a NKE főtitkárát.


Skoff Elza
Skoff Elza

Agyradír

Azért még néha mi is csak kapkodjuk a fejünket! A kérdések, megkeresések szakmányban érkeznek a közmédia különböző email címeire, de a tegnapi (2015.01.20. 11:20) - így január derekán - el is nyerte Az Év Bekérdezése címet.

A levélíró “újságíró” “kolléga” így ír (változtatás nélkül másoljuk ide):


Tisztelt MTVA Sajtó,

a csatolt január 19-i MTI fotón André Goodfriend, az USA ideiglenes budapesti ügyvivője, Colleen Bell, az USA új budapesti nagykövete, valamint Magyar Levente külügyi államtitkár látható.

Az előttük lévő asztalon mintegy 10 csomag Detki márkájú keksz, illetve közöttük további 10 Detki édesség látható, szépen elrendezve, a márkajelzést kifelé fordítva. Korábban más MTI-fotókon is tetten érhető volt ez a márka, mint kihelyezett édesség. A Médiatanács szakvéleményéhez csak hosszabb idő után juthatnák hozzá, ezért előbb inkább az Önök véleményét kérdezném:

1. Miért nem takarták ki a kekszek, édességek márkajelzését?

2. Miért helyeztek el indokolatlanul sok ilyen terméket az asztalon?

3. Miért csak Detki kekszeket raktak ki, más márkájúakat miért nem?

2. Önök az eljárásuk nem minősül bujtatott reklámnak?


Tessék lenyugodni, hagyunk időt, nem (csak) a kérdések sorszámozásával van baj, addig meg lehet nézni a fotót. :)

Először azt gondoltuk, hogy érdemes lenne ironizálni egy kicsit, görbe tükröt tartani a “kollgának”, de végül arra jutottunk, semmi értelme. Itt akkora a baj, akkora az űr a zűr, hogy pacekba kell magyarázni, hogy mindenki megértse.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Ridikül: 300!

Múlt héten ünnepelte 300. adását a Ridikül, az m1 női talkshowja. A Skoff Elza bloggerei az egyik adás után „támadták” le a népszerű műsor vezetőjét, Jakupcsek Gabriellát, akinek még arra sem volt ideje, hogy felálljon a székéből.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Szép volt, fiúk!

Akárcsak a mesében: 15 év után újra Játék határok nélkül az M1-en, a versenynek Magyarország ad otthont, a magyar csapat pedig az utolsó utáni pillanatban megnyeri a játékot!

Életmű-díjjal kitüntetett forgatókönyvírók is elbújhatnak ijedtükben az elmúlt hónapok izgalmai után, amelynek végén kiderült, hogy a magyar együttes nyeri a játékos küzdelmeket.

A győztes magyar csapat tagjai együtt nézték meg az utolsó adás felvételét az MTVA székházában, de némelyikük úgy izgult néhány játéknál, mintha nem élték volna már át egyszer ezt a vidám thrillert. S valóban, kívülről teljesen máshogy élték meg a lányok s legények a hajmeresztő feladatokat: egy-egy magyar részsikert lelkesen tapsoltak, ujjongásuk őszinteségéhez kétség sem férhetett.




Skoff Elza
Skoff Elza

A vallásszabadság napja (2015.01.13.)

A tordai országgyűlésen 1568-ban ezen a napon történelmet írtak. Az MTVA Vallási Főszerkesztőségén 11 vallás és felekezet képviselői dolgoznak műsoraikon.

Miután 1517 októberében elindult a reformáció, vallásháborúk időszaka köszöntött Európa országaira. A Német-római Birodalomban indult el a megegyezés első kísérlete 1555-ben. Felemás béke született az augsburgi birodalmi gyűlésen, hiszen a kicsi fejedelemségek vezetőire bízta, hogy katolikusok maradnak vagy áttérnek a lutheránus vallásra. Harmadik vallás kizárt volt, és a népnek sem volt szava, hisz működött az „akié a föld, azé a vallás” jogelve.

 


Skoff Elza
Skoff Elza

A múlt és a jövő találkozása

A Skoff Elza szerzőinek megadatott az a szerencsés lehetőség, hogy bepillantsanak a holnap nyíló Rádió és Tv-Történeti Kiállítóhely kulisszái mögé.

Megérkezésünkkor a Magyar Rádió kiállítóhelyén csak úgy sürögtek-forogtak a kiállítást szervező munkatársak, pedig egyáltalán nincsenek lemaradva: gyakorlatilag már készen áll a nagyérdemű fogadására a Rádió és TV-Történeti Kiállítóhely. Számunkra már önmagában az is elég szórakoztató és látványos lett volna, ha végigutazunk a magyar televíziózás és rádiózás különös történelmén, ám ennél sokkal többről szól ez a tárlat. 

 

Minden látogató kap ugyanis egy táblagépet a kiállítás idejére, amelynek segítségével egészen különleges módon ismerhetjük meg a bemutatásra szánt eszközöket. A technikai eszköz audiovizuális élményekkel is gazdagít bennünket, ami egy médiaeszközökről szóló expón igazán váratlan meglepetéseket is jelent.


Skoff Elza
Skoff Elza

Az Instagram-on lenni jó

A pesszimisták azt mondják, “már az is jó hír, ha nincs hír.” Mi azonban tudjuk, hogy jónak lenni jó, és a jó hírnek is lehet örülni - legyen az akármilyen “kicsi”.

Mert önmagában annak, hogy az MTVA megjelent az Instagram-on, nincs különösebb hírértéke, mégis azért mondjuk, hogy “különösebb”, mert talán mégis van, csak máshonnan kell rátekinteni.

Az MTVA tevékenysége rendkívül összetett, széleskörű, ezt “fényképesíteni” nem is annyira egyszerű, mint gondolnánk. Ráadásul az Instagram jobbára a “most”-ról szól, azonnali élmények azonnali megosztásáról, nekünk viszont komoly történelmünk (is) van.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Ismét fölszáll a páva

Ünnepélyes sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ősszel – immáron harmadik alkalommal – folytatódik a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató. Talán a Virtuózok zajos sikerén fölbuzdulva, vagy csak a műsor színesebbé tétele miatt, de a színpad ezúttal a gyerekeké lesz: ők fogják bemutatni tehetségüket.

Akár az is előfordulhatott, hogy némely újságíró csak legyintett egyet a helyszínen, sőt talán néhányan már el is kezdték írni a mondatot: „A közmédia unalmas programot tűz műsorára”. A szervezők azonban remekül írták a forgatókönyvet, a sajtótájékoztató végén ugyanis azok kerültek a reflektorfénybe, akikről szólni fognak az őszi szombat esték: egy gyermek néptánc csoport apró pindurjai kerültek a kamerák kereszttüzébe, akik gyönyörű népi viseletbe öltözve forogtak, tapsoltak, táncoltak, természetesen őszinte, örömteli mosollyal arcukon.


Skoff Elza
Skoff Elza

Az állampolgárok és állampolgárabbak

Elsőre szokatlannak tűnő kifejezést talált a kedves olvasó a címben? Legyen ez sokadikra is szokatlan, hiszen csak egyes sajtóorgánumok gondolkodnak így az emberekről.

Vannak olyan felületek, ahol önhatalmúan eldöntik, ki lehet „az utca egyszerű embere”, és ki az, aki nem. A kritika úgy áll, hogy márpedig olyan személy, aki foglalkozását tekintve színész, nem adhat interjút a Híradónak. Érezzük, hogy ez mennyire nonszensz? Olvassuk csak újra: aki színész, az nem adhat interjút a Híradónak.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Számvetés és előretekintés

Minden újév alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk az előző esztendőre, s hogy megfogalmazzuk reményeinket a következő tizenkét hónapra.

A 2014-es év egyik legnagyobb teljesítménye, hogy lezárult a közmédia integrációja, amely megteremtette az egységes, hatékony, az együttműködő szervezetek erősségeit és lehetőségeit egyesíteni képes szervezeti kereteket. Ebből fakadóan 2014-ben is komolyan tudtunk koncentrálni a tartalom előállítás fejlesztésére, amely már az idei év első negyedévében megfigyelhető volt a közmédia csatornáin.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Jó zenészek, jó emberek

A jó barátok a bajban mutatkoznak meg, ezt eddig is tudhattuk, ám tegnap kiderült, hogy ez a jó zenésztársakra is igaz. A nemrég átadott Tüskecsarnokban a Virtuózok néhány tehetsége, valamint a Szűts Apor által vezetett ApOrchestra adott jótékonysági nagykoncertet, hogy így segítsenek Kormányos Vanesszának.

A 12 éves Vanessza szintén a Virtuózokból lehet mindenki számára ismerős: a lány úgy bűvölte el hegedűtudásával a közvéleményt, hogy közben tudvalevő volt, gyógyíthatatlan betegségben szenved.  A zsűri akkor rendkívül nehéz, de bölcs döntést hozott: Vanesszát nem juttatták tovább, hiszen egészségügyi szempontból is megterhelő lett volna számára a verseny, azonban a kezét nem engedték el. Nem olcsó marketing trükk áldozata lett, hanem valódi és nagyon komoly segítséget kap a mai napig, aminek a tegnap este volt az egyik nagy bizonyítéka.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Közmondásgyűjtemény kíváncsiskodóknak

Vannak sajtóorgánumok, akik folytonos találgatásukkal igyekeznek magukra vonni a figyelmet. Állami hírtévé? M5? Izgalmas dolog a találgatás, csak semmi értelme. Azt persze már ne is említsük, hogy ismételten állami jelzővel látják el a közszolgálati médiát, miközben nem az.

Aki kíváncsi, hamar megöregszik.

Vannak sajtóorgánumok, akik folytonos találgatásukkal igyekeznek magukra vonni a figyelmet. Állami hírtévé? M5?Izgalmas dolog a találgatás, csak semmi értelme. Azt persze már ne is említsük, hogy ismételten állami jelzővel látják el a közszolgálati médiát, miközben nem az.

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

Made in China

Mi itt a közszolgálatban néha úgy érezzük magunkat, mint nyuszika a viccben: ha van rajtunk sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az. Igaz, mindkét megközelítés vélemény - s mint ilyen, szabad - de nem mindig érezzük igazságosnak. Jöjjön erre egy aktuális példa.

Hol ül most a Kedves Olvasó? Akár otthon, akár irodában, akár internet kávézóban, nagy eséllyel legalább tucatnyi olyan dolgot tud felsorolni maga körül, melynek címkéjén ez áll: Made In China.

Nézzük mindjárt a számítógépet és környékét: az egér, a billentyűzet, a monitor, de belül az alaplap, a videó kártya, a naponta magunkkal cipelt pendrive, mind-mind Made In China.

Aztán tekintsünk körbe: esetleg ikeás az irodai bútor? Made In China. Miből isszák kávéjukat-teájukat? Bögréből? Szinte biztos, hogy Made In China. Milyen okostelefonjuk van? Majdnem mindegy a márka, hátul valami ilyesmit fognak olvasni (mint mi, az iPhone-on): “Designed by Apple in California. Assembled in China.”

Címkék:

Skoff Elza
Skoff Elza

„Koló is velünk volt a forgatáson”

December 28-án tűzi műsorára az m1 a Kolonics György életét bemutató dokumentumfilmet. Az alkotás díszbemutatója már megtörtént, a rokonok és a barátok szerint is elsöprő ereje van a Varga András által rendezett filmnek. A mű születéséről, Kolonicsról, valamint a forgatásról a rendezővel beszélgettünk.


Skoff Elza
Skoff Elza

Tegnap, ma, holnap is!

A tegnap szócskát vegyük a múltnak, a ma szavunkat vegyük a jelennek, a holnap pedig jelentse a jövőt! Tegnap, ma és holnap is volt, van, lesz a közmédiában Koncz Zsuzsa.

Koncz Zsuzsa a magyar kultúra része lett, melynek ápolása és közvetítése a magyar közmédia rendszerének is alapvető hitvallása. Éppen ezért tegnap, ma, holnap is lesz Koncz Zsuzsa a közmédiában. Ahogy a cím is mutatja, és ahogy erre az odafigyelők is emlékezhetnek számtalan alkalommal tűzték műsorukra a művésznő zenéit, a köztelevíziók és közrádiók.