videoton” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Négy mérkőzéssel búcsúztatjuk a magyar bajnokságot

2015. május 29.

Rendhagyó módon négy találkozót is közvetít a közmédia az OTP Bank Liga hétvégi fordulójából, amellyel véget ér a 2014/15-ös szezon. A péntek esti Pécs –Nyíregyháza találkozó az utóbbi évek legfurcsább hangulatú sporteseménye lehet, szombaton a Ferencváros-Videoton rangadót, illetve a Budapest Honvéd – Pápa mérkőzést követhetik figyelemmel a nézők, míg vasárnap az MTK miskolci vendégjátékával búcsúzik az idei magyar futballszezon a közmédiában.

Az OTP Bank Liga záró fordulójának nyitómérkőzése minden bizonnyal az egész idény legfurcsább hangulatú találkozója lesz. A Mecsekaljai Stadionban két olyan együttes lép pályára péntek este, akik a pályán kiharcolták az élvonalbeli tagságot, ám a licencbizottság döntése nyomán jövőre az NB III-ban lesznek kénytelenek szerepelni. A Pécsi MFC és a Nyíregyháza Spartacus a tavasz folyamán kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, Robert Jarni és Mátyus János is figyelemreméltó munkát végzett a két csapatnál. A baranyaiak a 12. helyen állnak, éppen a Szpari mögött, egy esetleges hazai győzelem helycserét jelentene a tabellán. Az ismert okok miatt várhatóan a lelátón és a pályán is roppant feszült lesz a hangulat, jelen pillanatban lehetetlen megtippelni a találkozó kimenetelét.  (Péntek, 18.45 Duna Tv)

Szombaton a megszokottól eltérően két mérkőzést is láthatnak a közmédia csatornáin, ráadásul rögtön egymást követően: az egyik találkozón a revans, a másikon a bennmaradás a tét. A bajnok Videoton nemrég hatalmas pofonba szaladt bele a Groupama Arénában, a Magyar Kupa döntőjében a Ferencváros négy góllal múlta felül a székesfehérváriakat. A Joan Carrillo vezette társaság számára itt a lehetőség, hogy visszavágjanak, bár a 19 bajnoki mérkőzés óta veretlen Ferencváros ellen ez rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik.  Első a második ellen, igazi rangadó várható az Üllői úton! (Szombat, 16.15 Duna World).

A Bozsik Stadionban a Budapest Honvéd az év mérkőzését játszhatja a teljesen szétesőben lévő és a megszűnés szélén táncoló Lombard Pápával: a már kiesett sárga-feketék a becsületükért hajthatnak, míg a hazai csapat az élvonalbeli tagságért küzdhet. A képlet egyszerű: amennyiben a kispestiek győznek szombat este, úgy jövőre egészen bizonyos, hogy az OTP Bank Ligában szerepelhetnek. (Szombat, 18:50, Duna World)

Vasárnap sem maradhatnak magyar labdarúgás nélkül a futball szerelmesei, sőt egy egészen különleges találkozó közvetítésével hangolhatnak a Diósgyőr – MTK mérkőzésre: kora délután a Duna World csatornán ugyanis a női labdarúgó bajnoki döntő második mérkőzését láthatják élőben, a Ferencváros hazai pályán fogadja az MTK-t.   A miskolci mérkőzésre visszatérve: a piros-fehérek múlt héten megnyerték a keleti rangadót a Nyíregyháza ellen, Vitelki Zoltán továbbra is veretlen a csapattal, ennek megőrzése és a szurkolók kiszolgálása lesz a cél a hazaiak számára. A vendégeknél könnyen lehet, hogy a legendának számító Garami József utoljára irányítja a szezon meglepetéscsapatát. Az MTK-nál – hasonlóan a Diósgyőrhöz – számtalan fiatal tehetséges labdarúgó mutathatja meg magát a nagyvilágnak, miattuk is érdemes lesz nézni a találkozót. (Vasárnap, 16.15. Duna Tv.)

Teljes cikk

Juhász Roland, az M4 Sport szakértője

2015. október 05.

Új szerepkörben láthatják a tévénézők Juhász Rolandot, a magyar válogatott és a Videoton labdarúgóját. A pályán határozott, a civil életben azonban szerényé és visszafogott Juhász ősztől az M4 Sport csapatát erősíti, Hajnal Tamás, Gera Zoltán és Szabics Imre mellett ő is a Bajnokok Ligája mérkőzések szakértője. Az új kihívásról és a csúcsfutballt jelentő kupasorozatról kérdeztük a rutinos hátvédet.

Teljes cikk