mtva” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 64

Újabb elismerés az MTVA-nak

2015. november 17.

Az MTVA elismerést kapott az Országos Erdészeti Egyesülettől az S.O.S. Bajban az erdő! című napjáért

Mintegy 30 ezer hektárnyi terület szorult helyreállításra a tavaly decemberi ónos eső és az abból keletkezett erdőkár miatt. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) idén tavasszal tartotta a jégkárral foglalkozó tematikus napját, melynek címe, S.O.S. - Bajban az erdő! volt.  A természeti katasztrófával foglalkozó napnak köszönhetően eddig, 45 ezerszer csörgött a telefon és rövid idő alatt 10 millió forint gyűlt össze az erdőkárok enyhítésére. Az akcióhoz több nagy cég is csatlakozott, így az Országos Erdészeti Egyesület 45 millió forintot oszthatott szét a jégkárban érintett erdőgazdaságok között.

 

 

Ezt a munkát köszönte meg november 16-án Siklósi Beatrixnak, az MTVA munkatársának, - aki a tematikus nap főszerkesztője volt - az egyesület elnöke Zámbó Péter azzal, hogy ezüst erdészjelvényt és emléklapot adott át kollégánknak. Az S.O.S. - Bajban az erdő! adományvonala, a 13600-as telefonvonal 2015 végéig működik, a 90-es kód megadásával lehet 250 forintot felajánlani a károsodott erdők felújítására.

Teljes cikk

Akkor. Amikor. A közmédia kiemelten foglalkozott az NVI-nél történt incidenssel

2016. február 24.

Kiemelten foglalkozott a közmédia a Nemzeti Választási Irodánál történt tülekedéssel.

Az online sajtó egyes cikkei azt állítják, a közmédia elhallgatta a kopaszokat a Nemzeti Választási irodánál. Ez az állítás egyszerűen nem igaz.

A magyar közmédia mindenkinél részletesebben, az összes médiapiaci szereplőnél hamarabb, nagyobb terjedelemben, többféle tartalomtípusban, több megszólalóval, és több csatornán adott hírt a Nemzeti Választási Irodánál 2016. február 23-án történt eseményekről.

A teljes közmédia annak megfelelően tudósított a Nemzeti Választási Irodánál történtekről, ahogy azt a szakmai sztenderdek megkövetelik.

Az MTI 1 kora reggeli rövidhírben, 14 hírben, 6 OS-ben, és 13 fotóval dolgozta fel a keddi nap történéseit. Az esti tiltakozásról a távirati iroda pedig 1 rövidhírben, 1 hírben, és 6 fotó segítségével tájékoztatta a közvéleményt.

Az M1 televízió 2016. február 23-án, kedden az alábbi blokkokban foglalkozott a Nemzeti Választási Irodánál történtekkel:

11:07 hír (0:31)

12:18 hír (0:37)

14:07 hír (0:35)

17:04 hír (0.35)

17:05 hír-reakciók (0:48)

18:09 anyag (2:59)

18:12 demo MSZP-élőkép (0:25)

18:12 hír pártok (0:32)

20:01 anyag (2:59)

20:04 demo-reakciók (1:26)

21:11 demo (0:44)

21:11 demo-reakciók (1:26)

22:12 anyag (2:59)

22:15 demo-reakciók (1:26)

23:06 demo (0:44)

23:07 demo-reakciók (1:26)

2016. 02. 24. SZERDA

6:12 anyag (2:59)

6.16 demo-reakciók (1:23)

Az MTI „Hangos hírek” alábbi blokkjaiban szerepelt a híradás az NVI-nél történtekről:

14.00 - országos, budapesti blokk

15.00 - országos, budapesti blokk

16.00 - országos, budapesti blokk

17.00 - országos, budapesti blokk

18.00 - országos, budapesti blokk

19.00 - országos, budapesti blokk

20.00 - országos, budapesti blokk

2016. 02. 24. SZERDA

6.00 - országos, budapesti blokk

7.00 - országos, budapesti blokk

8.00 - országos, budapesti blokk

A közmédia rádiócsatornái 2016. február 23-án az alábbi hírekben számoltak be az NVI-nél történt eseményekről:

HÍREK: (K – Kossuth, P – Petőfi, D – Dankó, B - Bartók)

2016.02. 23. KEDD

K11 + P11, K13+D13, P13, K14+ D14, D18+K19, K21+K23, K24

2016. 02. 23.- Esti Krónika

2016. 02. 24.- 07.00 Krónika

2016. 02. 24. SZERDA

P6, B7/ D8, P8.30

A hirado.hu témába vágó tartalmait itt, itt, itt, itt és  itt érheti el.

A Médiaklikken az alábbi linkeken érhetők el a közmédia 2016. február 23-i tudósításai:

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1800-2016-02-23-i-adas/ 9:19

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1930-2016-02-23-i-adas/31:32

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-2100-2016-02-23-i-adas/ 11.20

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-600-2016-02-24-i-adas/11:50

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1700-2016-02-23-i-adas/5:30

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1400-2016-02-23-i-adas/7:30

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1200-2016-02-23-i-adas/17:30

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1100-2016-02-23-i-adas/8:07

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-2200-2016-02-23-i-adas/12:00

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-2300-2016-02-23-i-adas/7:00

Teljes cikk

Vadászidény

2016. március 11.

A kacsa kedves állat. Van is, lesz is belőle bőven. Mi azért most kettőt lelövünk.

Vannak olyan online felületek, ahol nemcsak hírekkel foglalkoznak, hanem jóslással is. Ez egy szórakoztató műfaj, de lássuk be, néha egészen kevés a valóságalapja.

Történt ugyanis, hogy megírták, ki mehet az MTVA éléről és ki érkeztet a helyére. Hiába az érintettek korábbi cáfolata, a kacsa csak száll a magasban. Muszáj leszednünk ezt a kacsát az égről.

Egyébként úgy tűnik, a kacsák esetenként párosával repülnek, legalábbis most biztosan. Az egyszerűség kedvéért nevezzük most az egyiket Kossuthnak. Kossuth köszöni, jól van, és jól lesz március 15-én is, ahogy azt egyszer már januárban is közöltük. A másik felröppent kacsát maga az érintett cáfolta. Ennek ellenére a Heti Válasz online kiadása úgy röptetette ezeket a kacsákat, mintha csak első kézből etetné ezeket a jószágokat.

A kacsa természete szerint azonban elrepül, és nagyokat hápog is közben. Így nem is nagy kihívás lelőni.

Teljes cikk

Márpedig a jó hír is hír

2016. április 05.

Már-már közhelyszámba megy, hogy a médiában a jó hír nem hír, mert az nem érdekel senkit. Aztán amikor az ember privátban beszélget a “fogyasztóval” rögtön kiderül, hogy az emberek ki vannak éhezve a pozitív tartalomra, éri őket elég negatív(um) amúgy is, miért kéne még keresni is a bajt?

A közmédia esetében minden hatalmas nyilvánosságot kap, aminek bármilyen negatív felhangot lehet kerekíteni, amikor viszont mi vagyunk büszkék az eredményeinkre… na, azt nem szokták szeretni.

De mi ettől függetlenül büszkék vagyunk  pl. az online adatainkra: a teljes portfólió tavalyhoz képest úgyszólván duplázott, az előző hónaphoz képest pedig tartotta magát, közel 1.3 millió valódi látogatót vonzott.

A hirado.hu továbbra is tartja 800 ezres havi átlagát, a médiaklikk.hu 400 ezer felett teljesített, míg az M4 Sport - az átállás ellenére is - 200 valódi felhasználót ért el. Büszkék vagyunk a petofilive.hu-ra is, ugyanis 260 ezernél is több látogatót vonzott, ami 20%-kal jobb, mint korábbi, saját rekordjai.

 

 

Megéri a helyzetet “portfólió szinten” is elemzeni, és az adatokat összevetni mások eredményeivel. Itt még érdekesebb dolgokat találunk. A versenyben mögöttünk “kullogó” RTL portfólió 737 ezer RU-t hozott, aminek legnagyobb része csak az rtl.hu oldal, amely - a mi analógiánkkal élve - olyan, mintha a Híradó, a Petőfi Live, Dal, stb. oldalak egyben szerepelnének. Még így is látható, hogy tehát a teljes RTL portfóliót egyedül is képes volt megverni a hirado.hu.

 

A TV2 csatornakövető portálja a tv2.hu 295 ezer felhasználóhoz jutott el márciusban, vagyis mi ennél 40%-kal jobbak vagyunk. Ha azonban a “híres” portálokat hasonlítjuk össze, akkor a hirado.hu 800 ezres értékétől messze elmarad a tenyek.hu 332 ezres látogatottsága.

 

Ami még érdekes lehet számunkra, az az mno.hu (a Hír TV-vel együtt) 688 ezer látogatója, illetve az atv.hu, amely szintén csatornakövető- és hírportál egyben, az ő elérésük 724 ezer fő volt.

 

(A félreértések elkerülése végett: az alábbi ábrában azért jelöltük külön a teljes portfóliónkat, és a hirado.hu-t is, mert a többi versenytárs a saját “csomagját” egyetlen honlapba sűrítve tálalja, de még így sem voltak képesek olyan elérést produkálni, mint a mi csomagunk egyetlen tagja.)

 

 

Teljes cikk