elismerés” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4


Díj a Bábelnek, díj Hesnának

2015. október 19.

Interjú Al Ghaoui Hesnával, az idei Kovácsi László-díj nyertesével

Mesélj kicsit magadról, családodról.

Én itt születtem Magyarországon, de kiskoromtól fogva sokat jártunk Szíriába. Anyukám magyar, édesapám pedig szíriai. Ő egy egyetemi ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, és itt is ismerkedtek meg édesanyámmal is a Debrecenben, az orvosi egyetemen.

 

Milyen műsorból ismerhetnek téged a nézők?

Éveken át dolgoztam a híradóban, a Panorámában, és több mint három éve indult el a saját műsorom, a Bábel – Hesnával a világ. Ez tulajdonképpen nem egy külpolitikai, hanem sokkal inkább egy, a világ távoli tájain forgatott riportműsor, amiről úgy gondoljuk, hogy érdekes és értékes élettörténetekkel és témákkal foglakozik.

Most ebben az évben például szociálpszichológiai kísérletekről szólnak az adások. Ezek a témák alapvetően olyan jelenségeket dolgoznak fel, amelyek a mindennapi életünk részei, ugyanakkor egyfajta tükröt is állítunk azzal kapcsolatban, bizonyos helyzetekben miért is reagálunk úgy, ahogy. Miért kiszámítható sokszor az emberek reakciója, milyen tényezők hatnak egy-egy döntésre, miért viselkednek az emberek időnként teljesen ellentétesen saját érdekrendjükkel.

 

 

Számos díjat kaptál már, azok mik voltak?

Kétszer kaptam Kamera Hungária díjat, és három éve Prima Primissima díjat kaptam sajtó kategóriában. Valamint számomra szintén fontos elismerés volt, hogy Salgótarján díszpolgárává avattak. Néhány éve pedig harmadik lettem a CNN World Report versenyén.

 

Mit jelent neked a Kovácsi László díj?

Azért örültem különösen ennek a díjnak, mert ez már nem csupán a háborús tudósítói, meg külpolitikai újságírói éveimnek szól, hanem már a Bábelnek is. Nagyon hálás is vagyok a stábnak, amelyik mögöttem áll, akikkel együtt találjuk ki, és hozzuk össze ezeket az adásokat. Nagyon sok belefektetett energia, sok óra, kreativitás, közös munka van benne.

A visszajelzések alapján szerencsére tényleg nagyon sokan megismerték és megszerették ezt a műsort, így a díjátadón is ebből vetítettünk egy részletet, még a legelső részből, ami egyébként témájából adódóan is egyfajta hidat jelentett számomra a háborús tudósítói korszak és a Bábel korszaka között. A főhőssel ugyanis még akkor ismerkedtem meg, amikor a líbiai felkelésről tudósítottam.

 

 

Mihez kezdesz a díjjal együtt járó pénzjutalommal?

Én ezt rögtön felajánlottam jótékony célra, már csak azért is, mert a Bábelt is olyan szellemben készítjük, hogy próbálunk olyan értékeket közvetíteni, amikben hiszünk. Sokszor olyan dolgokra hívjuk fel a figyelmet, amik amúgy nem feltétlenül kerülnének reflektorfényben.

Ezért is döntöttem úgy, hogy egy olyan civil összefogásnak szeretném felajánlani az összeget, amelyik pontosan ilyen embereken segít. Ez a Heti betevő nevű szervezet, amely vasárnaponként éttermekkel és önkéntesekkel összefogva minőségi meleg ebédet, süteményt biztosít mélyszegénységben élőknek és rászorulóknak, nyár végén pedig a menekült családoknak is rendszeresen főztek.

Ebből a pénzből körülbelül 550 adag finom, minőségi ételt tudnak majd elkészíteni, amiről úgy gondolom, hogy nagyon nagy dolog. Úgyhogy a továbbiakban - akár saját munkával – én is mindenképp be fogok kapcsolódni a munkájukba.

Teljes cikk

Topon az On The Spot

2015. október 26.

Most hétvégén adták át a 20. montenegrói Nemzetközi Televíziós Fesztivál díjait Bar városában

A fesztiválra 89 országból 721 filmet neveztek, melyből 88 alkotás bekerült a versenyprogram öt kategóriájába.A német, svájci, olasz, izraeli és montenegrói tagokból álló nemzetközi zsűri az ökológiai dokumentumfilmek közül ítélte az „On The Spot: Brazília“ című produkciónak a legjobb filmnek járó Arany Olívát. Cseke Eszter és S. Takács András amazóniai műsorukat egy esőerdőben forgatták az xikrin törzsnél a foci-VB idején. A filmben a törzsfőnök a horvátoknak szurkolt a nyitómeccsen, mert a brazil kormány engedélyt adott egy vízerőmű építésére, amely miatt több tízezer indiánt kell kitelepíteni őseik földjéről. A montenegrói televíziós mustrán olyan nemzetközileg elismert filmek versenyeztek, mint például a Velencei Filmfesztiválon is díjazott Animata Resistenza Olaszországból vagy a Berlinálén bemutatott El Juego Del Escondite Spanyolországból.

 

 

Az On The Spot amazóniai epizódjának – amelynek főszereplőjével az alkotók rövidfilmet is készítettek az Al Jazeera America számára – nem ez az első nemzetközi elismerése: Cseke Eszter és S. Takács András Moszkában a Civil Társadalom Díját kapta meg, az 51. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyében pedig Ezüst Plakettet nyertek.

 

Az On The Spot fődíja mellett az MTVA kapta a „legjobb producernek” járó díjat, mert az általa nevezett filmek közül négy is bekerült a fesztivál versenyprogramjába, megelőzve a RAI-t, amelynek három alkotása végzett a finalisták között.

 

Az On The Spot legújabb filmjének premierje épp ma este lesz látható 22.15-kor a Dunán.

Teljes cikk

Újabb elismerés az MTVA-nak

2015. november 17.

Az MTVA elismerést kapott az Országos Erdészeti Egyesülettől az S.O.S. Bajban az erdő! című napjáért

Mintegy 30 ezer hektárnyi terület szorult helyreállításra a tavaly decemberi ónos eső és az abból keletkezett erdőkár miatt. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) idén tavasszal tartotta a jégkárral foglalkozó tematikus napját, melynek címe, S.O.S. - Bajban az erdő! volt.  A természeti katasztrófával foglalkozó napnak köszönhetően eddig, 45 ezerszer csörgött a telefon és rövid idő alatt 10 millió forint gyűlt össze az erdőkárok enyhítésére. Az akcióhoz több nagy cég is csatlakozott, így az Országos Erdészeti Egyesület 45 millió forintot oszthatott szét a jégkárban érintett erdőgazdaságok között.

 

 

Ezt a munkát köszönte meg november 16-án Siklósi Beatrixnak, az MTVA munkatársának, - aki a tematikus nap főszerkesztője volt - az egyesület elnöke Zámbó Péter azzal, hogy ezüst erdészjelvényt és emléklapot adott át kollégánknak. Az S.O.S. - Bajban az erdő! adományvonala, a 13600-as telefonvonal 2015 végéig működik, a 90-es kód megadásával lehet 250 forintot felajánlani a károsodott erdők felújítására.

Teljes cikk