Lassan kezdünk megbarátkozni azzal a szomorú ténnyel, hogy habár hihetetlenül közel voltunk ahhoz, hogy egyenes ágon jussunk ki a jövő évi franciaországi Európa-bajnokságra, végül „pótvizsgára” kényszerül a labdarúgó válogatottunk.

A nemzeti tizenegy novemberben játssza az oda-visszavágós párharcot, a tegnapi nap folyamán már ki is derült, hogy kiemeltek leszünk. Ennek ellenére mindegyik lehetséges ellenfél játékereje és piaci értéke nagyobb, mint a Bernd Storck vezette magyar csapaté, így nyugodtan kijelenthető: bravúrra van szükség, ha kint szeretnénk lenni a kontinensviadalon. A dán, a svéd az ír és a szlovén együttes is esélyesebb lenne ellenünk.

Így látja a helyzetet Bozsik Péter is, a válogatott egykori szövetségi kapitánya. Az M4 Sport szakértője szerint talán a szlovénok a legkevésbé erősek a kvartettből:

„A szlovénok a legjobbak a mi szempontunkból, de ha eszembe jut a pár évvel ezelőtti Videoton – Maribor Bajnokok Ligája párharc eredménye, akkor már ebben sem vagyok teljesen biztos.  Mivel közel van, ezért sok szurkoló tudná támogatni idegenben is a magyar csapatot, ez is mindenképpen pozitívum. A kiemelésünk azért fontos, mert ez a négyes egy hajszállval gyengébb mint például a bosnyákok vagy a svédek, de arra ne számítsunk, hogy könnyű ellenfelet kapunk”

A nehéznek ígérkező párharc sorsolását vasárnap délelőtt tartják, az M4 Sport felvezető műsora 11 órakor kezdődik. A pótselejtezők első mérkőzéseit november 12-14. között, a visszavágókat 15-17. között rendezik. A magyar válogatott mérkőzéseit  élőben közvetíti a közmédia.