Aki kíváncsi, hamar megöregszik.

Vannak sajtóorgánumok, akik folytonos találgatásukkal igyekeznek magukra vonni a figyelmet. Állami hírtévé? M5?Izgalmas dolog a találgatás, csak semmi értelme. Azt persze már ne is említsük, hogy ismételten állami jelzővel látják el a közszolgálati médiát, miközben nem az.


 

Emlékezzünk csak vissza, mind a fiataloknak szóló Petőfi TV, mind a sport szerelmeseinek készülő M4 esetében is mindenki időben értesülhetett és értesül majd arról, mi várható a két csatornát illetően, hiszen a közmédia saját felületein keresztül jelentette be mindkettő tervezésének elindítását. Ez ugye elviekben egyáltalán nem szokásos, hiszen piaci viszonyok között a versenytársaknak mindez jókora előnyt biztosíthat. Ez azonban a közmédia, a közszolgálatnak pedig nem feltétlenül kell a piaci szereplőkkel versenyezni.

Az állítólagos M5 esetében is egy bolond százat csinál. Napvilágot látnak az újabb és újabb találgatások. De minek? Ha és amennyiben létezik is ilyen koncepció, azt ahogy eddig is saját felületein bejelenti a közmédia. Ha és amennyiben eljutunk a hídig, akkor majd átmegyünk rajta.

És mielőtt már megint bárki is pökhendiek tartaná ebben az ügyben a közmédiát, valóban a saját felületeit használta eddig is és azt is kívánja használni ezek után is, hogy elképzeléseiről tájékoztassa a közvéleményt. Hol, ha ne ott tegye egy médium. Jelen pillanatban a közmédia Magyarország legnagyobb médiavállalata, a legnagyobb médiafelülettel. Egyes sajtóorgánumok pedig abból kívánnak a piacon megélni, hogy  a közszolgálati médiáról gyártanak kitalált híreket.

Ez a dolgok egy másik olvasata. Más tollával ékeskednek.