A legutóbbi “asszó” az USA Külügyminisztériumának az emberi jogokról szóló jelentése kapcsán kezdődött, és bár - maradva a vívásnál - a közmédia az “ellenfél érvényes testfelületén szúrással találatot ért el”, a vesztes fél nem ismeri el vereségét. A vívásban a zsűri “érdek nélküli, semleges tagokból áll”, legyen ebben az esetben a zsűri az Olvasó.

A fentebb említett jelentésről hírt készített - és adott ki - az MTI 2016. április 14-én 00:45 perckor (egy egészen rövid anyagot még korábban, előző este 21:20-kor). Ebben a jelentést általánosságban ismertetik, ha jobban belegondolunk - hajnali háromnegyed egykor -, a magyarországi szokásokat ismerve nincs túl nagy nyüzsgés a hír piacon, akár elég is lehet ennyi, ráadásul nem is szervezett eddig senki a Facebook-on “Százezren a magyarországi hajnali hír publikálásért” csoportot.

Tekintettel arra, hogy az amerikai jelentés Magyarországgal foglalkozó része 51 (!) oldalas, ennek feldolgozásával a washingtoni tudósítót bízták meg, aki a kért összefoglalót el is készítette, ezt az MTI 2016. április 14-én reggel 07:34-kor külön hírként élesítette.

A 444.hu ugyanezen a napon, 07:22-kor adta ki saját cikkét, melyben minket a tények elhallgatásával vádol, aztán persze - “jó szokás szerint” frissíti ugyan azzal, hogy beszámoltunk a minket ért elmarasztalásról, de tudjuk, hogy az ilyen “ápdétek” pont annyira funkcionálisak, mint pozitív terhességi teszt után elővenni az óvszert. A 444.hu kritikája kemény 12 percig áll meg “de jure”, de azt ugye a Kedves Olvasó sem gondolja, hogy az általunk kiadott 07:34-es cikk ez alatt a 12 perc alatt született? Mondjuk úgy, hogy már “javában íródott”. Sőt, az is lehet, hogy már rég készen volt, csak az utolsó simításokat végezték rajta a kollégák.

A 444.hu azt hányja a szemünkre, hogy túl későn adtuk ki a Magyarországot bíráló részt, vagyis elhallgattuk.

De mihez képest hallgattuk el, vagy adtuk ki túl későn? Egyáltalán, akkor most elhallgattuk?

Ha el akartuk volna hallgatni, akkor talán a 00:45-ös hír után egyből betesszük, hogy reggelre még több megjelent hír között bújhasson meg. De nem, mi a hírszerkesztési gyakorlatban kifejezetten szuicidnak nevezhető reggel fél 8-as időpontot választottuk a publikálásra. Ám még ez sem teljesen igaz, ugyanis pl. a hirado.hu cikke az MTI anyagánál 4 perccel korábban, 07:30-kor jelent meg, benne mindenféle a “finom”, bizonyos körökben kéjes gyönyörűséggel olvasható kritikákkal - rólunk.

Időtlen idétlen ideig lehetne folytatni a számkaratét, nem?

Ám a 444.hu két nappal később végül elárulta magát, mert - nyilván érezve, hogy előző cikke egyre gyengébb lábakon áll -, két korábbi, egyébként akkoriban már le- és megtárgyalt “ügyünket” vette elő, hogy úgy nézzen ki, "csakazértis" neki van igaza.

Az, hogy minket vegzált, már-már megszokott, ennél sokkal aggasztóbb, hogy megint saját olvasóit nézte hülyének.