Viszlát Kazany!

2015. augusztus 11.

Címkék: M4, Kazany

Az elmúlt két és fél hétben a sportszerető közönség egy emberként az oroszországi Kazanyra figyelt, ahol a „vizes-vb”-nek is becézett úszó-világbajnokságot rendezték meg, nagy sikerrel

A magyar úszósport hallatlan sikertörténete mellett azért is volt számunkra kiemelkedően fontos a rendezvény, mivel két év múlva Budapest lesz az otthona a világ egyik legfontosabb sporteseményeként számon tartott világbajnokságnak.

A magyar kontingens 10 éremmel térhetett haza, Hosszú Katinkának és Cseh Lászlónak köszönhetően 3 aranyéremmel, ugyanennyi ezüst medállal és négy bronzzal. Ezzel a teljesítménnyel Magyarország a 8. helyen végzett az éremtáblázaton, a népességszámhoz viszonyítva figyelemreméltó eredményt elérve.

A magyar sportrajongók a közszolgálati média új sportcsatornáján figyelhették honfitársaink megsüvegelendő teljesítményét. Az M4 Sport számára a kazanyi világbajnokság hatalmas mérföldkő volt, hiszen ez az első világesemény, amelyet ezen a csatornán láthattak a nézők. Ennek megfelelően kiemelt figyelmet szenteltek a szerkesztők az eseménynek, több mint 150 órányi közvetítést láthattak a nézők, az úszáson és a hosszútávúszáson kívül műugrás, szinkronúszás és vízilabda is szerepelt a repertoárban.

A helyszínen dolgozó kollégák sem nyaralni utaztak ki a Moszkvától több mint 800 kilométerre található, egyébként gyönyörű városba: a helyszíni közvetítéseken kívül számtalan más elfoglaltságuk is akadt. A világbajnokságnak helyszínt adó Kazany kulturális és történelmi bemutatásán, a kulisszavideókon, a háttéranyagokon kívül 176 interjút készítettek kollégáink. Természetesen a közszolgálati média más csatornáin is bejelentkeztek az eseményről, 18 nap alatt összesen 25 alkalommal szerepeltek a különböző híradókban, hogy a legfontosabb és legfrissebb információkat megosszák a nézőkkel.

A televízió képernyője előtt ülve is érezhető volt, hogy semmihez sem hasonlítható az a hangulat, amely körbeveszi ezt a nagyszerű sporteseményt. Így most már nyugodtan elő lehet venni egy hatalmas centit és egy ollót: két év, és a világ Magyarországra figyel!

Teljes cikk

Petőfi-fanból műsorvezető

2015. augusztus 10.

Címkék: Petőfi, Petőfi Rádió, Péczeli Dóra

Péczeli Dóra a leadási határidő napján adta le önéletrajzát - mindez mit sem vont le értékeiből

Dóra nem fekete démon, sőt. Ismertségét, hírnevét pusztán arra használja, hogy sérült fiatalok táboroztatásában segíthessen, önkénteskedhessen.

 

Teljes cikk

Norvég kaland előtt a Loki

2015. augusztus 06.

Címkék: MTVA, M4, Rosenborg, DVSC

Rendkívül nehéz, de nem lehetetlen feladat elé néz a DVSC-TEVA labdarúgócsapata csütörtök este az Európa Liga harmadik selejtezőkörében.

A Rosenborg otthonában, Trondheimben kellene kiharcolni a hajdúságiaknak a továbbjutást, miután múlt héten az első mérkőzésen Debrecenben tudtak diadalmaskodni a norvégok.

A debreceni labdarúgók számára önbizalmat adhat, hogy az odavágó első félidejében kifejezetten jól játszottak neves ellenfelük ellen, számtalan lehetőséget dolgoztak ki, amelynek köszönhetően a fiatal Balogh Norbert be is talált. A második játékrész már közel sem sikerült ennyire jól, ezért is került hátrányba az elmúlt évtized legeredményesebb magyar csapata.

A kihívás mértékét alátámasztják a bukmékerek várakozásai is, hiszen egy esetleges vendéggyőzelemért hétszeres pénzt is fizetnének, míg a norvég siker csupán másfélszeres összeggel gazdagítaná a szerencséjüket próbára tevőket.  Kondás Elemér fiainak a hazai pályán három bekapott gól miatt nem elég az egygólos győzelem, lehetőleg kettővel kellene nyerni Skandináviában. Habár a Rosenborg hírneve is megkopott már az elmúlt években, a norvég együttes ellen igazi bravúr lenne a továbbjutás. A trondheimiek a debreceni 3-2 után a hétvégén a bajnoki meccsüket is ilyen arányban nyerték meg, míg a debreceniek egy valóságos thrillert játszottak a Bozsik Stadionban, az utolsó pillanatban mentették döntetlenre a Honvéd elleni találkozót.

A Rosenborg – DVSC-TEVA Európa Liga mérkőzést 19 órától az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Teljes cikk


Örömkönnyek Kovács Antaltól

2015. július 31.

A Balatoni Nyár július 29-i adásában történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a tévénézők: egy eddig Magyarországon még soha nem látott felvételt mutattak meg a szerkesztők, amelynek hátterében egy igazán megható történet húzódik.

Az MTVA Sajtóosztályának munkatársai egy háttérinterjú során még januárban beszélgettek Kovács Antal olimpiai bajnok dzsúdóssal. A paksi születésű sportoló 1992-ben, Barcelonában nyert az ötkarikás játékokon, nem túlzás állítani, hogy hatalmas meglepetésre. Az akkor 20 esztendős fiatalember rendkívül nehéz időszakon ment keresztül, édesapját a verseny előtt néhány hónappal veszítette el. A nem várt győzelem és a gyász hihetetlen érzelmeket indított el benne, amelynek köszönhetően szinte semmire nem emlékezett az eredményhirdetésből, beleértve a himnusz ünnepi lejátszását. Kovács Antal döntőjét közvetítette a Magyar Televízió, ám az azt követő eseményeket már nem láthatták Magyarországon, így eshetett meg az az elképzelhetetlen helyzet, hogy az olimpiai bajnok az elmúlt 23 évben egyszer sem láthatta a felejthetetlen pillanatokat. Azzal a kéréssel fordult a kollégákhoz, hogy vajon fel lehet-e kutatni ezeket a képkockákat. Hosszú és izgalmas munka kezdődött, amely során rengeteg ember dolgozott azon, hogy a soha nem látott felvételeket megtekinthesse az azóta már boldog családapaként élő Kovács Antal.

A Sajtóosztály munkatársai először természetesen az MTVA archívumában kezdtek el keresni, ám a félelmük beigazolódott: miután nem volt közvetítés az eredményhirdetésről, ezért nem volt semmilyen felvétel sem. Következő lépésként a spanyol közszolgálati média (RTVE) munkatársait keresték meg a kollégák, akik azonnal magukénak érezték az ügyet, mindent megtettek, hogy segítsék az MTVA munkatársainak „nyomozását”. Néhány levélváltást követően kiderült, hogy valóban rendelkezésükre áll egy felvételtöredék az eseményről, amelyet postán el is küldtek nekik. Itt már a kollégák megbizonyosodhattak arról, hogy Kovács Antal valóban önkívületi állapotban vette át az aranyérmet, de sajnos a himnuszról nem volt felvétele a spanyoloknak.

A következő lépés a Magyar Olimpiai Bizottság bevonása volt, hiszen az MTVA és a MOB kiváló partneri kapcsolatban vannak egymással. Nagy örömmel igyekeztek segíteni a Sajtóosztály kollégáinak, azonban sajnos ők sem tudtak előrébb jutni. Ezt követően már csak egyetlen remény maradt: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A svájci főhadiszállásra küldött levélre nagyon kedves és szívélyes válasz érkezett, majd egy több héten át zajló, rendkívül részletes egyeztetés. Habár konkrétan nem árulták el, hogy a felvétel megvan nekik, leveleikből mégis érződött: Kovács Antal álma minden bizonnyal teljesülhet, és láthatja a felvételt.  Május közepére, közel öthónapnyi keresést követően az MTVA kollégái kezükbe vehették a felvételt, és teljes egészében megnézhették, a képsorok őket is meghatották. A fiatal Kovács Antal végigzokogta a himnuszt, szemével gyakran felfelé pillantva, édesapjának ajánlva a fantasztikus győzelmet.

A legizgalmasabb rész azonban csak most következett: Kovács Antalnak megmutatni a felvételt. Azért, hogy a nézők is láthassák a megható pillanatot, a NOB-bal még a jogi procedúrákat meg kellett beszélnie az MTVA munkatársainak, de a végére minden akadály elhárult, köszönhetően annak, hogy az olimpiai bizottság tagjai is érezték, itt valóban egy különös történetről van szó.

A Balatoni Nyár szerkesztői egyeztetve a felvételt megszerző kollégákkal heteken keresztül szervezték az adást, amelyben Kovács Antal megtekinthette az eredményhirdetést, életében először. Az ünnepélyes pillanatra július 29-én került sor, az egykori dzsúdósnak jól láthatóan felejthetetlen élményt sikerült ezáltal szerezni:

Az MTVA kollégái ezúttal köszönik meg annak a több tucat embernek az áldozatos segítséget, akik segítettek abban, hogy Kovács Antal 23 év után visszanézhesse élete egyik legszebb élményét!

Teljes cikk

Tizenegy nap a sport körül!

2015. július 29.

Címkék: M4 Sport

Tizenegy nap alatt valósággal berobbant az M4 Sport a magyar sportkedvelők világába: a közszolgálati média sportcsatornájának nézettsége még a legoptimistább várakozásokat is bőven felülmúlta. A gazdag kínálatnak és hosszú műsoridőnek köszönhetően remélhetőleg mindenki megtalálja a számára kedves műsort.

Az említett rövid időszak alatt is számtalan országból láthattak a tévénézők élő közvetítéseket, Wales, Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Szlovákia és még sorolhatnánk, nem beszélve a hazai sportesemények tömkelegéről. A korán ébredők is bátran választhatják az M4 Sportot, hiszen volt, hogy már reggel 7 órakor élő közvetítéssel jelentkezett a sportcsatorna, de az álmatlansággal küszködőkre is gondolnak a szerkesztők, gyakran az éjszakába nyúló adások jelentik az igazi kikapcsolódást.

Aligha lehetne egyhangúsággal vádolni Magyarország legújabb sportcsatornáját: közel két hét alatt majdnem 20 sportág került már képernyőre, többek között olyan ínyencségek, mint a strandlabdarúgás vagy a strandröplabda. Nem csak a forró homok, hanem a salak, a víz, a fű és a sportcsarnokok egyedi világa is bemutatkozott már az M4 Sporton.

A csatorna szerkesztőinek eltökélt célja, hogy a nézők ne csak lássák, értsék is az eseményeket, ehhez pedig olyan emberekre van szükség, akik elmagyarázzák nekünk a történteket. Több mint ötven szakértő szólalt már meg a közvetítéseink és a magazinműsorok során, többségük igazi legendának számít a sportágában.

Az elkövetkező időszakban sem fognak unatkozni azok, akik az M4 Sportot választják: a kazanyi vizes világbajnokságon remélhetőleg számtalan magyar éremnek örülhetünk majd. Szorítsunk együtt honfitársainknak!

 

Teljes cikk


Forma 1-es világsztár az M4 Sport stúdiójában

2015. július 22.

Címkék: Szujó, M4 Sport

Hétvégén rendezik meg a 30. Magyar Nagydíjat a mogyoródi Hungaroringen. A múlt szombaton rajtoló M4 Sport is gőzerővel készül a nagy eseményre, csütörtök este egy igazi világsztár lesz stúdiónk vendége. Hogy ki az, Szujó Zoltán árulja el az alábbi videóban.

Teljes cikk


„A magyar sportot szolgáljuk” – holnap indul az M4 Sport

2015. július 17.

Már csak egyet kell aludnunk és elindul Magyarország első közszolgálati sportcsatornája, az M4 Sport. Jelenleg már az utolsó simítások zajlanak, hatalmas a sürgés-forgás az impozáns stúdióban. Vobeczky Zoltánt, az MTVA Sportfőszerkesztőségének vezetőjét két megbeszélés között csíptük el egy rövid interjúra.

Két és fél hónapja dolgozik az MTVA Sportfőszerkesztőségének vezetőjeként az M4 Sport indulásán. Mennyire sikerült teljesíteni az induláshoz szükséges feladatokat?

Ott tartunk, ahol tartani kell, mindannyian tudtuk, hogy óriási feladat előtt állunk, amely egyben nagy felelősség is. Természetesen vannak kis zökkenők, de ez magától értetődő, hiszen nem az a baj, ha valami nem működik, hanem ha nincs rá alternatív megoldásunk. Mindig lesz egy B tervünk, ezért a nézők semmit nem fognak érezni az esetleges nehézségekből.

 

Tegnap vált véglegessé, hogy kizárólag az M4 Sport sugározza majd az OTP Bank Liga mérkőzéseit.  Mit jelent a közmédia számára, hogy a magyar labdarúgás zászlóshajója lesz?

Nagy feladat és nagy kihívás, amelynek örömmel állunk elébe. Valóban kizárólagos jogunk van a mérkőzésekre, csak nálunk lesznek láthatóak, ennek megfelelően is készülünk. Amíg a magyar csapatok érdekeltek az Európa Ligában, addig a szombati két mérkőzés mellett vasárnap is élőben közvetítünk egy találkozót.  Az összefoglalót is nálunk láthatják majd, amely nem showműsor lesz, hanem egy szakmailag indokolt, minőségi produkció. Vendégekkel, szakértőkkel és persze rengeteg góllal, méltó lesz az M4 Sporthoz.

 

Komoly kihívás lehetett a stáb összeállítása, összeállt a csapat?

Valóban nem volt könnyű, hiszen egy 24 órás sportcsatorna nagyon komoly csapatmunka. Nem titok, hogy sok területen kellett bővülnünk, erősödnünk. Nagy dolognak tartom, hogy Hajdú B. István visszatért hozzánk, örülünk, hogy újra a „helyére került”. Molnár Mátyás a Sport TV-től érkezik hozzánk, szintén remek erősítés.  Nincs most lehetőségem mindenkit megemlíteni, de tapasztalt szakemberekkel bővültünk, jó döntéseket sikerült meghoznunk. Sok fiatal is velünk van, hiszen ki kell nevelnünk egy új generációt is.

 

A sportcsatornával együtt egy teljesen új stúdió is bemutatkozik, elnyerte a tetszését?

Olyan esztétikai kinézete és technikai felszereltsége van, hogy bátran állíthatom, ez a stúdió a világ bármely pontján megállná a helyét Minden szempontból európai stúdió, amely tökéletes helyszín a szórakoztatásra és az értékteremtésre. Számtalan lehetőségünk lesz információt átadni, megjeleníteni a nézők számára. Több olyan kulisszatitkot rejteget még magában, amelyeket csak később fogunk leleplezni.

 

Miért lesz érdemes a holnapi induláskor az M4 Sportot választani?

A magyar sportot szolgáljuk, hozzuk közelebb a nézőkhöz, és ez már az első nap műsorkínálatán is teljesen érződik.  Első élő közvetítésünk a szolnoki kajak-kenu válogató eseménye lesz, ahol várhatóan nagyon izgalmas párharcok és versenyeket láthatunk majd, hiszen itt dől el, hogy ki indulhat a világbajnokságon. A tenisz Davis Kupa küzdelmeit is élőben láthatjuk, Siófokról közvetítjük az eseményt.  Nem sokkal később már Budapestet kapcsoljuk, a CSIO Díjugrató Világkupát.  Ezt követően pedig a magyar focié lesz a főszerep: az OTP Bank Liga nyitómérkőzésén az Újpest fogadja a Paksot, majd ezt követően a bajnoki címvédő Videoton Budapest Honvéd elleni mérkőzését sugározzuk. Érdemes lesz velünk tartani.

 

 

Teljes cikk